Vége

2010. augusztus 27. - 2013. augusztus 08.

Ahogy a címből kiderül, vége. Befejeztem a kat-graham.gp szerkesztését.
Nem terveztem, hogy zárni fogok, olyannyira nem, hogy egész nyáron azon dolgoztam, hogy elköltöztessem a lapot, de rá kellett jönnöm, hogy már nem való nekem a rajongói oldalak szerkesztése. Igaz még így is nagyon sajnálom bezárni a lapot, de úgy gondolom, hogy ezt meg kell tennem. Természetesen most jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ez a zárás meddig fog tartani, mert eddig mindig kinyitottam. Na ez most nem így lesz.  Most végleg vége - legalábbis, ahogy fentebb írtam, a rajongói lapok szerkesztésének. Nem fogok eltűnni, ugyanúgy szerkeszteni fogok tovább.
Már 2008 óta a szerkesztők között vagyok, és eddig összesen három komolyabb lapom volt. Az első, amit két éven át szerkesztettem, a másik, amit csak 4 hónapon keresztül. A harmadikat, tehát ezt - az összes közül a kedvencemet -, majdnem három éven keresztül. Ebben a hónapban lett volna az oldal három éves születésnapja, pontosabban augusztus 27.-én. Nagyon élveztem ezt a majdnem három évet - kisebb-nagyobb szünetekkel.
Mint írtam nem hagyom abba a szerkesztést, a blogomon érhettek el. Lehetséges, hogy nem napi rendszerességgel fogok posztolni - sőt biztos -, de mindig írni fogok valamiről. A hozzászólásoknak pedig nagyon tudok örülni.
Ide is írhattok, szívesen olvasom, amit írtok, válaszolni pedig biztosan fogok rájuk - bármikor is írjátok -, mert attól, hogy bezárom a lapot, szerintem naponta fel fogok nézni, már csak a megszokás miatt is.

 

Elérni itt tudtok: requiemsolution - blogom, valamint twitteren is elérhettek: adamschizophren

- Adam (ademz)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Hát nagyon sajnálom Ademz! Gyakran néztem a webedet, és egyetlen másik Kat-el foglalkozó webet nem ismerek, mert tudtam ha ide jövök minden lényegeset meg fogok találni. Remélem majd megjön a ekdved vagy valami, és a blogodat is követni fogom. :) Sok Sikert hozzá! xoxo

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.11.05. 16:54
..

Elsie, vagyis Nia. egértelmű, hogy te itt is csak a kinézetet vártad, a tartalom neked megint nem számít, mint ahogy soha semmi. a nina dobreves éveidről meg annyit, hogy ott is kétnaponta kinézet váltás volt, téma meg semmi.

2013.08.09. 13:17
Mia

Sajnálom hogy zársz Ademz, de ha te ezt érzed most a legjobbnak, akkor ennek így kellett lennie. További jó szerkesztést a blogodon :)

2013.08.08. 17:10
Elsie (Niaa)

Borzasztóan sajnálom, kétségtelen, hogy az egyik legjobb rajongói lap volt Magyarországon. Mindig izgatottan vártam az új kinézeteket, ha nem is mindig írtam, és attól függetlenül, hogy maga Kat annyira nem érdekelt, elolvastam a híreket. Mindig jó érzés töltött el, amikor felnéztem a lapra, eszembe jutottak a Nina Dobrev-es éveim. :) Valóban, az egyik legigényesebb lap volt, és nem csak a témájában. Gratulálok ehhez a három évhez, nem semmi! :) Tényleg nagyon sajnálom a zárást, és csak remélni tudom, hogy egyszer majd újra visszajön a kedved, mert minden újranyitásodnak teljes szívemből örülök. :( :) További sok sikert, Ademz!

2013.08.08. 13:08
adam

Nagyon jó az ilyeneket olvasni, örülök, hogy szerettétek a lapot. Nagyosn sajnálom a zárást, de ahogy írtam, most ezt érzem a legjobb döntésnek..:/

2013.08.08. 12:28
minnie (ash-benzo)

csak csatlakozni tudok a lányokhoz, én is nagyon sajnálom, hogy bezártad a lapot. szintén rendszeres látogató voltam. büszke lehetsz magadra, mert nagyon igényes volt az oldal, minden szempontból! :) azért bízom benne, hogy visszajön a kedved, és ha nem is mostanában, de egyszer még kinyitod a lapot! :)

2013.08.08. 10:04
katie{lucyhale.gp}

elképesztően sajnálom hogy bezártál :( rendszeresen feljártam az oldalra, imádom Katet is. Amikor már eltelt 1hét és nem frissítettél kezdtem megijedni, és sajnos nem ok nélkül. Remélem még 1x visszatérsz!

2013.08.08. 09:42
wiky♥

Hát nagyon sajnálom Ademz! Gyakran néztem a webedet, és egyetlen másik Kat-el foglalkozó webet nem ismerek, mert tudtam ha ide jövök minden lényegeset meg fogok találni. Remélem majd megjön a ekdved vagy valami, és a blogodat is követni fogom. :) Sok Sikert hozzá! xoxo

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE